2016. március 6., vasárnap

FTC-DVTK (2-2)- Egy csodahétvége lezárása

Emberek!
Túl vagyunk talán a legnehezebb fordulón is. Úgy gondolom, hogy egy tökéletes sporthétvége méltó lezárása volt ez a meccs.

Habár nem övezte akkora érdeklődés ezt a túrát, mint amekkora megszokott egy fradimeccs előtt, mégis szép számmal ellátogattak szurkolótársaink a Groupama Arénába.
Jómagam nem tartottam velük, amit így utólag mélységesen bánok, é8s nem az eredmény miatt, hanem mert az idegenbeli túrák jó társaság mellett mindig jók!

Azt láthattuk, hogy a nemzet csapatának, a bajnokesélyes fradinak (chö, még a szövegszerkesztő is elvárja, hogy nagy betűvel írjam...) nem megy úgy ez a tavasz, ahogy az ősz ment, mégis nagyon féltem ettől a meccstől, mert az utóbbi évek tapasztalatai alapján valahogy mindig ellenünk sikerül felszívniuk magukat, és porig alázni szeretett Csapatomat!

Meg kell hagyni, szépen álltuk  a sarat! Egy tetszetős első félidő után jött egy kevésbé hajtós második, aminek meg is lett sajnos az eredménye. Nagyon beálltunk védekezni, a másik térfélen alig voltunk szerintem 10 percet összesen. Azonban mindannyiunk Somája első érintéséből az utolsó pillanatokban egyenlített! Csodacsere! Még a végén jött egy lesgól is, amivel megnyerhettük volna az egész meccset, de sajnos tényleg les volt :(

Azt hiszem, nem véletlen, hogy 4 Diósgyőri is a forduló válogatottjába került, és Sanyi bá' pedig a forduló edzője lett! Imádtam Bogesz bombagólját, Tamás Böde-földhözb.szását, Rados védéseit (most fényévekkel jobb volt, mint a Haladás ellen), és mindent, ami ezzel a meccsel járt!

Annyira büszke vagyok Mindenkire, hogy az hihetetlen: a Csapatra, (az előrelépés megkérdőjelezhetetlen) Egervári Sándorra, mert az én bizalmamat elnyerte, és a Szurkolókra, mert megint megmutatták, hogy mi vagyunk a legnagyobbak, akik egy döntetlennek is úgy tudnak örülni, mint egy győzelemnek!

Köszönöm nektek!

2016. március 5., szombat

KUPAGYŐZTES

Tegnap végre megtörtént az, amire 22 éve vár minden kosárlabda szerető ember Miskolcon! Azt hiszem, azoknak a szívét is megdobogtatta a tegnapi nap, akik "csak" a Diósgyőrt szeretik, nem pedig a kosarat.
Harcos meccsen sikerült legyőznünk a Sopront, akik nagyjából olyan riválisok, mint a fociban a fradi. Emlékszem, előző szezonban nem nagyon ment ellenük a játék, persze emlékeim (és a szóbeszéd) szerint volt egy "kis" segítségük is... Lényegtelen, már a múlt.

3 csodálatos nap vezetett el eddig, a többi sikeres meccsen kívül.
A szerdai, első napot sajnos ki kellett hagynom, de azt hittem, hogy inkább majd a nemzetközi szereplésre koncentrálnak a lányok, és ezt hagyják elmenni. Aztán mikor láttam, hogy mekkora pontkülönbséggel verték el a ZTE csapatát, leesett az állam, és egyből sürgős bérlet kutatásba kezdtem. Tudtam, hogy mindkét nap kint kell lennünk, segíteni nekik, hiszen ők nem adják fel! Nekünk sem szabad! Csütörtökön kb. meccs előtt 1 órával sikerült megérkeznem Miskolcra, ahol már lázban égtek az emberek: sok Diósgyőr sálas, pirosba öltözött szurkolót láttam. Megdobbant a szívem, mint ilyenkor általában. Találkoztam az ultra csoport tagjaival, akik mondták, hogy mindenképp igyekezzek vissza, mert mindenkire, még rám is óriási szükség van!
Plusz motiváció nekem is.

Második napon is óriási hangulat volt végig. Az első könnycseppek akkor szöktek a szemembe, mikor láttam, hogy a csarnok egy emberként énekeli, hogy "Érted élek én.." Sok reménytől csillogó, szerelmes szempár, mind ugyanabban hisz, mind ugyanazért imádkozik, egy óriási egység az egész, és egy óriási szeretetfelhő vette körül az egész Népkertet! Szerintem őrült megható pillanat volt!

A győzelem után a szokásos ünneplés, a lányok megköszönték a szurkolást, mi meg megköszöntük a győzelmet!

Gondolom ez is közrejátszott abban, ahogy tegnap harcoltak, ahogy a legnagyobb rivális ellen harcias tigrisként küzdöttek.

Egész nap extázisban voltam, reggeltől csak az estét vártam, hogy menjünk már meccsre! Nagyon nagyon régen éreztem ilyet! Már 5 körül csak sálas embereket láttam a városban, Reményekkel teli sálas embereket!

 Valamivel több ember előtt (szerintem volt teltház) zajlott a meccs. Az elején volt némi hangulatkeltés, de több ezer feltüzelt miskolcinak nem nagyon kellett kelteni a hangulatát. Imádtam, hogy már a döntő elején egy egész csarnokos szurkolás is létrejött, tiszta libabőr voltam már akkor. Mindenki teli torokból szurkolt, a lányok pedig 2000%-ot adtak bele. Persze, hibák így is voltak, de csak az nem hibázik ,aki nem csinál semmit, és szerencsére egy percig sem volt veszélyben a győzelmünk!
Voltak azért olyan kijelentések, hogy ne kiabáljuk el félidőben a győzelmet, mert igaz, hogy 12 ponttal vezettünk, de ha azt nézzük pillanatok alatt ledolgozható lett volna a hátrány. Szerencsére nem volt.

Meccs előtt eldöntöttem, hogy nem fogok sírni, akármi lesz a vége. Na, ez akkor már megdőlt, mikor az utolsó negyedben Kicsi odajött hozzánk, és még nagyobb szívet, lelket vitt a szektorba! Aztán láttam a kemény ultra fiúkat, hogy másfél perccel a vége előtt nedvesedik a szemük, és hogy a büntetőknél az a feszült csend eluralkodik az egész csarnokon, aztán egy emberként ugrik fel mindenki, majd zeng a "Hajrá Diósgyőr!", hogy még Majláthon is hallják!
A végső dudaszó pillanatában pedig ismeretlenek, ismerősök, örömtől könnyes szemmel borultak egymás nyakába, és boldog volt mindenki! Aki nem, az csak azért nem, mert vagy soproni volt, vagy még nem fogta fel, hogy mi történt: 22 év után kupagyőztesek lettünk!


Remélem, kicsit át tudtam adni mindenkinek a tegnapi érzéseket, és azt, hogy mennyire boldog vagyok még most is, és hogy akkor éreztem ilyen szurkolást utoljára, mikor a Puskás Stadionban játszottunk MK-döntőt!

U.i.: illene a városnak rendezni valami kis hacacárét a lányok kupagyőzelmének tiszteletére!

2016. február 20., szombat

DVTK-Honvéd (2-1) Amikor egy győzelem a legnagyobb szarból is ki tud húzni

Üdvözlök Mindenkit, remélem, örültök, hogy hosszú kihagyás után visszatértem

Muszáj egy kicsit, hogy egálba hozzam a blogot az eddig történtekkel, ezért említem meg, hogy 
* mindannyiunk kedvenc Bazsija már a múlté (KiazaBazsi?)
*Jött a törökverő Egervári Sándor (meg a nyócegy... de szerintem maradjon csak törökverő)
* Visszatért hozzánk Ákos (ezúton is üdvözöllek itthon Kedves)
* Lemondott mindannyiunk szíve csücske, Árkipapa (hála annak a magasságos Istennek)
Lemondott, bár érdemi munkát nem végzett, csak rombolt. Remélem, a fradiba megy ezután folytatni a hozzáértő munkáját :) 
Na jó, ilyet azért még a ződeknek sem kívánnék szívesen.

* Lejátszottuk a 20. fordulót, amit nem láttam, de azt hiszem, nem is nagy baj, mert úgyis csak felidegesítettem volna magam rajta vagy 35x

*és lejátszottuk a 21. fordulót itthon a kukásmezes Honvéd ellen.
Tiszta szívvel kell bevalljam, hogy meccs előtt fél órával még úgy volt, hogy nem megyek ki. Aztán mégis sikerült úgy hangolniuk a környezeti tényezőknek, hogy kivonszoltam a kicsi popómat, megvettem a jegyecskémet, törzshelyemre, az Y-ba. (természetesen ügyességemnek köszönhetően az első 5 percben bele is ejtettem egy pocsolya kellős közepére a papírdarabot) aztán sikerült bejutni a Szentélybe: "ITTHON VAGYOK" ez az érzés fogott el a sok ismerős arc, barát láttán, jó volt érezni, hogy "Igen, itt a helyem, ide tartozom"
Aztán felcsendült kedvenc indulóm, és ugyanaz a boldogsággal vegyített izgalom járta át egész testemet, mint eddig bármelyik meccsen, ami miatt mindig ott vagyok. (Persze a Bazsi-korszak ez alól erős kivétel volt)
Az elemzést megint meghagyom a sportoldalaknak, mivel az eufória hatására kevés dolgot tudok felidézni, csak azokat tudom megerősíteni, amiket már előttem leírtak páran: Patriknak gyakrabban kellene így játszania, mint most, és akkor nem csak álom lenne az, hogy kijusson Franciaországba!
Rados megint fantasztikusat védett, nem hiába skandáltuk sokat a nevét. 
Annyira boldog voltam, hogy egy győztes meccsre sikerült kimennem, és annyira örülök, hogy visszatértem oda, ahová való vagyok, ahol otthon érzem magam.
Köszönöm ezt az élményt, Diósgyőr! Köszönöm, hogy vagy nekem!

2015. november 22., vasárnap

Problémák a beléptetéssel 2015.11.21. DVSC-DVTK


Amikor olvastam, hogy mi történt a meccs előtt, és hogy volt olyan, aki nagyjából nem látta az első félidőt, felháborodtam, hogy miért nem lehet előre gondoskodni a jegyről? Aztán utánaolvastam a dvtk.eu -n, hogy nem is tudott volna gondoskodni az, akinek nincs szurkolói kártyája, mert csak ONLINE, vagy a HELYSZÍNEN lehetett jegyet kapni. Gondolom, ez csak nekem volt újdonság...
Azt hinné az ember, hogy a Debrecennél vannak olyan okosak az emberek, hogy tudják, hogy a Diósgyőrt nem 3 ember fogja elkísérni. Ebben az esetben viszont NEM 1, azaz egy darab pénztárat nyitok ki...
Értem én, hogy 13.30-tól nyitva volt, de miért csak 1? És miért kell könyörögni, hogy nyissanak ki még egyet, vagy kettőt, hogy a hülye szurkoló, aki hajlandó elkísérni csapatát 100 km-re, időben beérjen már abba a flancos stadionba...
Alapból elég nagyképűen indultak neki a hétvégének, de már meg sem lepődök. Egy sznob banda.
Mivel már vettem jegyet tőlük, kapok hírlevelet is a stadiontól. Tegnap is várt egy becses példány ilyen címmel: "Lokiünnep szombaton: dióverés, és áruháznyitás!"
miért kell ezt?!
Szeretném, ha a DVTK vezetése, vagy a szurkolói érdekképviselet tagjai felszólalnának az ügyben, és valami magyarázatot követelnének a DVSC-től a beléptetésnél történtekre...

2015. november 21., szombat

Bekő-bukó: sokadik rész

Egy végeláthatatlan sorozat újabb epizódjához érkeztünk a mai meccsel is.Újabb várható vereségen vagyunk túl. Ennek a sorozatnak egyszer vége lesz, de csak látszólagos megoldás fog születni, nem pedig az, ami mindenkinek a legjobb lenne. Csak a 'báb' lesz eltávolítva, nem pedig az igazi felelős(ök).

Meglepően jól játszottunk ma, mentek, hajtottak a Fiúk, csak a csattanó hiányzott.
0 ponttal távoztunk, de nem vagyok csalódott. Az első félidő jól sikerült, helyzetek voltak, viszont a helyzetkihasználás egy nagy 0! A tűz, harciasság, a lehetőségek megvoltak.

Le a kalappal a szurkolók előtt is, na persze nem előttem, mert az EB-mámorban szégyen szemre elfelejtettem, hogy a hétvégén már NB1 is van. Pedig kb csak a szomszédba kellett volna elmennem, hogy láthassam a meccset.
A tv-n keresztül általában csak a mieink hangját lehetett hallani,

Engedjétek meg, hogy megjegyezzem, hogy Koman, amióta itt van, most volt a legjobb meccse. Most sem nyújtott sokat, de az elmúlt meccseihez képest kiemelkedő volt.

Rados most is jó volt. Egyenletesen kiemelkedő teljesítményt nyújt már elég rég óta.

Kifejezetten örültem annak, hogy végre láttam Griffiths-t játszani, bár látszott rajta, hogy sokat kihagyott, és meccs hiánya van. Remélem, mielőbb visszarázódik, és hasznos tagja lesz a csapatnak

A kitűzött gyenge célból eddig egy pontocskát sem sikerült elérni, habár szerintem sokan nem is számítottunk ma ettől nagyobb sikerre. Épp elég volt az, hogy láttam játszani a fiúkat!

2015. november 16., hétfő

EURÓPA BAJNOKSÁG!!! JÖVÜÜÜÜNK

Emberek! Megtörtént a csoda, amire mindannyian már nagyon nagyon rég óta vártunk!!
Én például még nem is éltem, sőt... kósza gondolat se voltam, amikor a válogatottunk utoljára szerepelt valamilyen nemzetközi eseményen!

Fantasztikus dolgot vittünk tegnap véghez, egy álom vált valóra! Egy egész nemzet álma! És igen, Mindannyian részesei voltunk! Ugyanúgy a károgók, a hitetlenek, a fanatikusok, a minden meccsen szurkolók, a tévé előtt ülők, az edzők, az UEFA, a labdarúgók, a szakmai stáb... MINDENKI!

Csodálatos volt látni az online közvetítésen azt a sok magyart, akik egy emberként énekelték a Himnuszt, akik egy torokként zengték, hogy "RIA! RIA! HUNGÁRIA!", egy emberként ugrottak fel a góloknál, ismeretlenek nyakában kötöttek ki, de senki sem bánta, mert egy volt a cél! Győzni kellett!



Végre egyszer mi örülhettünk, és nem a másik csapat örömmámorát kellett könnyes szemmel végignéznünk. Végere egyszer mi mutattuk meg, hogy nem szabad lenézni minket, mert ha akarunk, tudunk fantasztikusan, hittel, akarattal játszani. Amint láttuk, ennek meg is lett az eredménye! Óriási példának kellene lennie ennek a "szimpla" klubfocisták előtt is! 

Személy szerint azt mondom, hogy tegnap CSAPATKÉNT voltunk fantasztikusak, mindenki hozzátett valamit ehhez a nagyon értékes győzelemhez!




Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a sikernek, és hogy végre kint vagyunk valahol!
Akkor is, ha reálisan nincs sok esélyünk a hosszú menetelésre, úgy is megéri! 
Ha csak annyit értünk el vele, hogy több ezreknek örömkönnyes lett a szeme, akkor már megérte!

Köszönöm Istenem, hogy MAGYARNAK SZÜLETTEM!!

2015. október 13., kedd

Az álmok szertefoszlani látszanak

Hát ennyi volt. Lejátszották ma az Európa Bajnokság selejtezősorozatának utolsó meccsei is. Tegnap még voltak reményein az egyenes ági kijutásra, mára azonban már minden szertefoszlott.

3 féle embert láttam a mai, nekünk fontos meccsek lefújása után:
× azokat, akik szerint ez mind mind csak a balsors következménye
× azokat, akik reálisan látták, hogy ezt nem másra kellett volna bízni, hanem magunknak kijutni
× és azokat, akik szidják letteket/kazahokat/törököket/izlandiakat.
Persze, mindenkinek van igaza, az A terv nem jött be, akkor majd jön a könnyebb, a B (a számolgatás)
Most az van, hogy se az A, se a B nem jött be, megint a saját sorsunk kovácsai lehetünk.
Megmondom őszintén, hogy én a Görög-meccs után megmondtam, hogy ha a számolgatás nem jön be, akkor a pótselejtezőn sem fogunk sokra jutni. Hiába lehettünk volna legjobb csoportharmadikok.
Ahogy a törökök berúgták a 89'-ben, végiggörgettem a hírfolyamomban, és mindenkinél a csalódottságot, egy újabb remény szertefoszlását láttam. A hírportálok is lemondással közölték, hogy ennyi volt az egyenes ágú reményeinknek, jön a pótselejtező.
Hiába volt lutri a számolgatás, olyan jó volt hinni valamiben, az utolsó fűszálba is belekapaszkodni.
Aztán persze, ha elszakad az a fűszál, akkor jön a csalódás. Mint pl most a pótselejtező (ami valljuk be, annyira nem rossz dolog a jelenlegi állapotok, és körülmények ismeretében). Normál esetben még lehet, hogy örültünk volna is neki, csak persze így, hogy lebegett a szemünk előtt a legjobb harmadik "előkelő" helyezése, ez is csalódás marad.
Túl sok tényező szerencsés együttállása kellett volna ahhoz, hogy ez meglegyen. A magunk részéről a románok elleni itthoni besz*ri játékkal, és Észak-Írországban az utolsó utáni percben bekapott góllal rontottunk el mindent.
De persze lehetne okolni a Hertha-t is, amiért nem engedték Palit továbbra is velünk dolgozni, vagy Pintért, akinek hála igen sok pontunk ment el már az elején. Okolhatnánk a törököket, és kazahokat, hiszen hogy mertek gólt rúgni az ellenfélnek...
Akárhogyis felesleges felelőst/felelősöket keresni, ennyi a foci az országban, itt a helyünk Európában, ez a válogatott jelenleg egy pótselejtezőre elég. Én bízom benne, hogy megverjük, akárkit is kapunk, és az EB-n legalább pontot szerzünk a csoportkörben. Persze ehhez drága válogatottjaink hozzáállása, és akarása is kell. Mi szurkolók sajnos nem vagyunk elegek.

Szeretnétek, hogy írjak még a válogatottról is?